Festmények

Feltáró, eltakaró kapukon keresztül

Major Barna 1984-ben, Székelyudvarhelyen született, Farkaslakához kötődik. A fiatal művész eddig Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön mutatta be alkotásait egyéni kiállításon, október 17-én Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában láthatja a csíkszeredai közönség. Munkáit jelenleg Farkaslakán lehet megtekinteni, a Szenes Napok alkalmával megnyílt tárlaton. A megnyitón a Major Magda által vezényelt farkaslaki női kar Kodály- és Birtalan-műveket adott elő, Major László pedig zongorán kísérte két tanítványát, Fancsali Ildikót és Pethő Krisztát – mindketten a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai –, akik egy Purcell-művet szólaltattak meg oboán. Az alábbiakban Vécsi Nagy Zoltán, az erdélyi művészeti folyamatok jó ismerője elemzi a művész munkáit.

...A korábbi kiállításokon bemutatott képeihez képest, e mostani farkaslaki tárlatra készülteknél számomra az a meglepő, hogy ezeken sokkal több konkrétum, egy-egy kiválasztott valóságelemet idéző, megjelenítő narratív motívum, mesélő elem jelenik meg. Ezeken keresztül a képek hétköznapi bölcseleti jellege, lelki és nem utolsósorban művészi lényege, a kortárs művészetet kevésbé ismerők számára is, mind fogalmilag, mind érzelmileg könnyebben megközelíthetők. Major Barna ezúttal szándékoltan nem állította ki a Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön képzőművészeti körökben már kiállított és szép sikert aratott teljesen elvont képeit. Legutóbb a megyei kiállítás művészettörténészekből és művésztársak- ból álló bírálóbizottságában tapasztaltam, hogy a szakmai hozzáértők mekkora lelkesedéssel támogatják Major Barna teljesen absztrakt képének beválogatását a kiállítás anyagába. Nem csoda, hiszen a művészet világában otthonosan mozgó, a festészet iránt érzékenységet mutató szakembereket Major Barna képei könnyen meggyőzik alkotói képességének és szándékának rendkívüli komolyságáról, művészi igényességéről. Minden festménye egyértelműen tanúskodik arról a képi kifejezés hitelességének keresésében elmélyült munkálkodásról és az ennek érdekében szakmai alázattal végzett művészeti kísérletezéseinek komolyságáról, amely abba az irányba mutat, hogy Major Barna a jövőben egyre biztatóbban tudatosan fogja kamatoztatni istenadta tehetségét, és azt a közösség szolgálatába kívánja és tudja állítani. Talán ezúttal, ezen a kiállításon is azért több a képein az elbeszélő elem, mert figyelt várható közönségére, tudta, hogy a farkaslaki vagy székelyudvarhelyi ember, de mondhatnám úgy is, hogy a székely ember, szívesen látja viszont a műalkotásokban azokat a valóságelemeket, amelyek sajátos táj és népi kultúra által meghatározott környezetének otthonosságot biztosítanak. Olyanokat, amelyek Major Barna itt kiállított képein feltűnnek, a farkaslaki otthonok bensőséges világának részleteit, vagy akár a közeli székely anyaszék, Székelyudvarhely arculatának, néhány jelzésszerűen felvillantott elemét. Az sem véletlen talán, hogy egyik munkáján az udvarhelyi mellett diákkora színhelyét a régi Erdély fővárosának, Kolozsvárnak magasba törő templomtornyát is megidézi. Major Barna kapus képeivel a mindennapok valóságára reagál, emberi melegséget rejtő, azt a jó szándékú látogatóknak jó szívvel feltáró, de a rossz szándékú idegenektől megóvó, néha pedig éppen a nyomasztó valóságot a kíváncsi szemek elől szemérmesen eltakaró kapukon keresztül, mintha egy-egy sajátos, de jellemző életszeletet, élethelyzetet lesne el és mutatna meg. Ezek a pasztellképek a lelki szépségekre és jótékony igaz- ságokra áhítozó emberi képzeletnek kissé álomszerű, ezért, mint azok hol derűsebb, hol nyomasztóbb, de mindenképpen érzékeny szép szüleményei. Figyelemreméltó, hogy Major Barna, aki az életben meglehetősen visszahúzódó, inkább félénknek, mint bátornak mondható egyéniség, a művészetben ennek éppen az ellenkezőjét mutatva, a domináló közízléssel szemben is vállaltan merész kortárs, egyben meglepően jellegzetesen és hitelesen egyéni hangon szólal meg. A kiállított képek között van néhány egy régebbi sorozatból, amelyen ugyanazt az udvarszegletet jeleníti meg, ráadásul azonos képkivágásban, viszont mindegyiken különböző hangulatot rögzítve. Mintha e sorozattal azt hangsúlyozná, hogy ha a festő népszerű, a nézőknek kedves tárgyat választ is képeinek témájául, akkor sem azok adják művészetének lényegét, hanem a korábban emlegetett művészi eszközök. Olyanok, mint amilyen a színek kikeverésének, a képi rendbe való beillesztésének és a különböző árnyalatok közti különös színhőmérsékleti, mennyiségi, tónus vagy kontraszt kapcsolatok megteremtésének, és a fény meg az időjárási körülmények modulálta színviszony-hangulatok visszaadásának kivételes képessége. Amit tovább fokoz a festőművész a színfoltok alakformálásával és egymás mellé rendelésével, sajátos képi ritmust, mintegy a festmény lüktetését, életét biztosító kompozícióval, valamint a festői felület frissességet, örök hamvasságát biztosító ecsetjárás vál- tozatosságával. Major Barna veleszületett tehetség, aki a saját stílusát, munkamódszerét és talán az életformáját is keresi még, egyik formát a másikkal váltja. Komolysága, szakmai elkötelezettsége, mint ahogy ezt ezen a kiállításon is bebizonyította, egyre tudatosabban nyilvánul meg, abban is, hogy tehetségét az alkotásban kiteljesülő egyéni szabadság és boldogulás mellett, sajátos közösségi értékek szolgálatára tudja mozgósítani.

Hargita Népe

A tehetség dicsérete

Megható, ünnepélyes keretek között nyitották meg Székelyudvarhelyen a Művelődési Ház koncerttermében Major Barna, Farkaslakán élő képzőművész első egyéni tárlatát.

A Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanult Major Barna kiállítása gyakorlatilag gyűjteményes kiállításnak tekinthető, egyaránt láthatók a középiskola, majd a kolozsvári főiskola idején készült festményei, de pályakezdő, fiatal művészként alkotott munkái is. Ezzel indokolta a képek sokféleségét Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész tárlatmegnyitó beszédében. „Találunk közöttük tanulmányt, realisztikus, expresszív, posztimpresszionista jellegűt, absztraktot, szürreálisba hajlót, lírait és drámait, nagyvonalúan megoldottat és aprólékosan részletezőt, színeset és szinte-szinte monokrómot, sötétet, komort és napfényesen élénket. Mégis egyértelműen érezzük, hogy munkáiban egy valami biztosan közös: a képi nyelv elsődlegessége, az, hogy minden irodalmiasságot, fogalmiságot mellőzve festményei a kompozíció, a színösszhang és színkontraszt, az árnyalatok, foltok formái, valamint a vonalak és ecsetvonások nyelvén szólnak. Továbbá az is közös bennük, hogy minden egyes alkotás rendkívüli komolyságról, szakmai igényességről, a képi kifejezés hitelességét kereső, elmélyült kísérletezésről tanúskodik. Ha összegeznem kellene, azt mondanám, a teremtett világ rendjének bámulata és tisztelete árad képeiből, amelyekben kiemelt szerepet kap a természet, az otthon és a zene közelisége. És nem véletlenül, hiszen zenész szülők gyermeke az alkotó" – érvelt a művészettörténész. Ugyanakkor hangsúlyozta, mindenik festményről a vele született, Isten adta tehetség, az elemi kifejezőképesség sugárzik. A meglehetősen visszahúzódó, már-már félénknek is mondható Major Barna alkotóként ennek ellenkezőjévé válik: megjeleníti és érvényesíti belső hangját, akár a domináló közízléssel szemben is. Elég, ha említjük a nagybányaikra emlékeztető "Udvarrészlet" sorozatát, amelyben ugyanazt a teret mutatja meg különböző színjátékkal, de idézhetjük a "Holdfogyatkozás" absztrakt világát, vagy a diplomamunkaként festett, már-már Chopin zeneiségét, líraiságát idéző "Ötödik évszak" sorozatát, amelynek burjánzó indáiról, azok zeneiségéről Vécsi Nagy Zoltán így fogalmazott: „Ezeket a képeket színes vonalakból, ecsetvonásokból szőtt, font, azaz festett hangulatok jellemzik. Rokokó, romantikus és szecessziós érzeteket idéznek. (...) Látomás a társadalomról. Mindenestre mindegyik darab másként mesél ugyanarról, miközben újabb és újabb szakmai problémákat taglal."

A múlt hét vasárnapján tartott kiállításmegnyitóra érkezett nagyszámú közönség nemcsak a Major Barna édesanyja által vezetett farkaslaki régizene-együttes műsorát hallhatta, hanem édesapja és tanítványai műsorát is. A megnyitót záró műsorszámban pedig Haáz Bencével, (kolozsvári filharmónia) a testvér Major Zalánt, valamint Ferencz Jánost, (marosvásárhelyi filharmónia tagjai) is hallhattuk. A kiállításmegnyitók nem gyakran nyújtnak ilyen élményt.

Hargita Népe - Lőrincz György                               

Major Barna kézdivásárhelyi kiállítása

Major Barna kiállítása festészeti hagyományok ismeretében bontakozó személyes vallomás egyéni élményekről. Rétegeket tár fel benyomásaiból, „öntudatlan örökkévalóságokból" (József Attila), a rendképződés határait jelöli ki kompozícióival, hogy a színek tónusaival fel is oldja azt, vagy erős kontrasztokkal még jobban ráerősítsen a meglévő határokra.

Figuratív alkotásain színek és ecsetvonások lenyomatain látjuk Van Gogh szeretetét, de az itteni kompozíciók jól strukturált térélményén, kiemelt és lezárt tájrészletképein a strukturalista Cézanne ismerete is felsejlik. Színek impressziói vezetnek át a figuratív és absztrakt határain. Így a német expresszionisták alkotta intenzitást is észlelhetjük. A modernizmus jegyeit egyéni vallomásaiban hozza működésbe. Színeiben nagyon tudatosan alkotó személy. A kép színvilága az elsődleges, a színnek alárendelve jeleníti meg a tematikát. Innen a képeinek egyik megnyerő ereje, szépsége.

Figuratív képein a jól látható reális világok színes rajzával a beszűkülést, a zártságot is életre keltheti a nézőben. Kiemelt tájelemek az előtér részleteit, fény-árnyék játéktereit mutatják meg. Gyakran épületfalakkal és hegyek szigorú tömbjeivel zárja le a háttér rejtelmeit. Viszont résre nyitott perspektívákat hagy a kereső érdeklődő számára. Az erős kék intenzív emóciók működését sugallja, amelyek még nem oszlottak átlátható légies nézőponttá.

Absztrakt képein ennek az ellentétjét is megmutatja. Címeivel jelzett évszakok és terek szabályai elveszítik kötöttségüket. Kozmikus és nagy távlatokat átfogni akaró lelkületet mutatnak. A kozmosz táncának nevezném e képeit. A színek ciklikusan építkező ellentétei a szabályos, ismétlődő ritmusuk által tartják össze világukat. Ezek a képek a címekkel ellentétben kitágítják a világot, a kozmikus szoláris és lunáris őselemekig bontva a világot kísérelik meg a rendteremtést.

Csendképei tárgyakat hoznak közel, elhelyeznek és helyzetbe állítanak. A dermedt csend megszólaltatásai. Hangszerek testei lágy hullámaival, hátterek szögletes vagy hasított egyenes vonalai teremtenek mozdulatlanságot. Drámai feszültségről és kereső tartalomról szólnak képei. A barna és vörös árnyalatainak átrendeződése hozza a visszafogottságot és a látható mögötti szelíd, de ugyanakkor lüktető rejtőzködést.

A kiállított képek tematikai átrendeződései, a hatások rétegzettségei jól mutatják egy alakulóban lévő képzőművész útkeresését. Az eltérő képi világok a nézőre mégis erős hatást gyakorolnak. Ez pedig a vallomás megdöbbentő ereje és őszintesége.

Háromszék - Deák Ferenc

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat